You are currently viewing Miért éri meg hálásnak lennünk?

Miért éri meg hálásnak lennünk?

“A hála az, amikor nem az elménkkel, hanem a szívünkkel emlékezünk.” – Lionel Hampton

A korábbi blogbejegyzésemben már említettem, hogy a hála megélése pozitívan befolyásolja a testi-lelki egészségünket. Pár évvel ezelőtt 2 hónapot töltöttem egy barátnőmmel a világ másik felén, Óceániában. Melbourne-ben betévedtünk egy helyes kis boltba, ahol különféle tudatos jelenléttel kapcsolatos határidőnaplókat, jegyzetfüzeteket és egyéb hasznos apróságokat lehetett vásárolni. Itt bukkantam rá egy kártyacsomagra, mely hálával kapcsolatos kérdéseket tartalmaz. Nagyon megtetszett a kikki.K által tervezett kártyacsomag a témája miatt, hiszen úgy gondoltam, hogy ezeket a kérdéseket nem csak a magánéletemben, hanem a munkám során a klienseim terápiájában is kamatoztathatom. A kártyákat először szenteste próbáltam ki a barátnőmmel, mely tökéletes alkalomnak ígérkezett miután ez volt az első karácsonyunk, melyet a családunktól és otthonunktól távol töltöttünk. A hálával kapcsolatos kérdések megválaszolása még csodásabbá tette a karácsonyunkat a távolság ellenére, hiszen tudatosítottuk magunkban, hogy mi mindenért lehetünk hálásak az életünkben. Őszintén szólva nem volt kihívás megválaszolni a kérdéseket annak köszönhetően, hogy egy 2 hónapos túrán voltunk, mely során minden nap csodálatos élményekben lehetett részünk, viszont ennek ellenére a kérdések segítettek felidézni, tudatosítani és még jobban értékelni mindazt, amit átéltünk. 

A mindennapi életünkben fontos tudatosítani, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, hiszen a hétköznapok rutinja, monotóm hangvétele azt az érzést keltheti bennünk, hogy semmi különös nem történik az életünkben, ugyanazt a malmot őröljük nap mint nap, így kevésbé veszünk észre, illetve értékelünk olyan fontos és alapvető dolgokat, mint pl. tiszta ivóvíz, meleg zuhany vagy egy ágy, ahol álomra hajthatjuk a fejünket. A hála bevezetése az életünkbe elősegíti az önreflexiót, segít tudatosítani a szükségleteinket, illetve sok-sok egyéb előnnyel jár számunkra, melyre a későbbiekben rátérek. Emellett a hála gyakorlása és kifejezése segítheti a megküzdésünket a kihívásokkal, változásokkal teli időkben és krízishelyzetekben, mellyel jelenleg is szembesülünk a COVID-19 vírusnak köszönhetően. 

Mit is jelent hálásnak lenni?

A hála mindennapi életünk szerves részét képezi, melyet általában egy köszönöm formájában fejezünk ki azoknak, akik segítséget nyújtottak nekünk, kedvesek voltak hozzánk vagy megajándékoztak minket. A hála egy pozitív érzelem, melyet elsősorban akkor élünk meg, amikor úgy érezzük, hogy egy másik ember, Isten vagy éppen az univerzum cselekvése pozitív kimenettel jár számunkra. A hálának tehát pszichológiai, szociális és vallásos vonatkozása is van, miután hálát élhetünk meg egy ajándék átvétele után (pszichológiai szempont), kifejezhetjük a hálánkat egy másik ember irányába, akitől az ajándékot kaptuk (szociális szempont), valamint hálásak lehetünk egy felsőbb hatalomnak is (vallásos szempont).  

A hála érzésének egyik fő funkciója a szociális kapcsolataink erősítése, illetve új emberi kapcsolatok létrehozása. Hálánk kifejezésével ugyanis bocsánatot kérhetünk, jóvá tehetjük korábbi botlásainkat, illetve a hála segítségünkre lehet más problémák megoldásában is. A hála megélése motivációt jelenthet számunkra abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a körülményekből. 

A hála kifejezése önzetlen cselekedet és pont emiatt hatékony. Feltétel nélkül mutatjuk ki a embertársainknak, hogy értékeljük őket, hogy hálásak vagyunk nekik, melyért nem várunk cserébe semmit, viszont paradox módon a cselekedeteinknek köszönhetően néha mégiscsak kapunk cserébe valamit.  

A hála érzésének fontos összetevője a jelen levés, azaz az “Itt és Most” megélése, hogy észrevegyük, hogy az adott pillanatban valami jó történik velünk, valami szépet tapasztalunk, segíthetünk valakinek, illetve tudunk valakihez kapcsolódni. Az “Itt és Most” megélése azonban nem magától értetődő, hiszen leginkább a múltbéli sérelmeink, illetve jövőbeli aggodalmaink töltik ki a gondolatainkat, ami megakadályozza a jelen pillanat megélését és élvezetét. Emellett a beállítódásunk is szerepet játszik abban, hogy mire irányítjuk a figyelmünket, illetve hogy miként éljük meg a velünk történteket. Sokan vagyunk, akik a jó dolgokat természetesnek vesszük, a rossz dolgokat viszont személyes csapásnak, büntetésnek éljük meg, mely aztán az egész napunk értékelését is meghatározza. Mindannyiunk számára ismerős az érzés, amikor valami rossz történik velünk, mely a gondolkodásunkat percekre, órákra vagy akár napokra is kitölti függetlenül attól sok pozitív élménytől, amit a nap során átéltünk. Sok olyan helyzet van, amit nem vagyunk képesek kontrollálni (mint pl. hogy reggel késik a buszunk vagy rossz a főnökünk kedve), ezért fontos a figyelmünket olyan dolgokra irányítani, amikre befolyással lehetünk. A hozzállásunk az a terület, amit egyedül Mi vagyunk képesek kontrollálni méghozzá időtől és körülményektől függetlenül.

A hála megélésének előnyei

“A hála segít növekedni és fejlődni; a hála örömmel és nevetéssel gazdagítja nem csak a saját, hanem a körülöttünk élők életét is.” - Eileen Caddy

Az alábbi a táblázat a hála megélésének előnyeit foglalja össze:

1. A hála javítja a testi egészséget

A hálás emberek jobban törődnek az egészségükkel, gyakrabban vesznek részt az általános orvosi kivizsgálásokon, illetve gyakrabban sportolnak. Emellett kevesebb fizikai fájdalmat tapasztalnak, valamint a hála megélése csökkenti a vérnyomást. Összefoglalva egy hálás ember nagyobb valószínűséggel örvend jobb testi-lelki egészségnek.  

2. A hálás emberek jobban alszanak.

A hálanapló javítja az alvás minőségét. Lefekvés előtt tölts 15 percet azon dolgok leírásával, melyekért hálásnak érzed magad. Ezután jobban és hosszabban fogsz aludni.

 3. A hála javítja a pszichés jóllétünket. 

A hála megélése növeli a boldogságszintet és csökkenti a depressziót, mivel egyrészt fokozza a pozitív érzelmeket, másrészt pedig csökkenti egy sor toxikus érzelem megélését, amilyen például az irigység, neheztelés, frusztráció vagy megbánás. Napi 5 perc naplózás arról, amiért hálásak vagyunk több mint 10%-kal növelheti a hosszú távú boldogságszintet. 

4. A hála erősíti az empátiát.  

A hála csökkentheti az önközpontúságot és proszociális, azaz másokat segítő magatartásra késztethet. A hálás emberek érzelmesebbek és empatikusabbak, többet segítenek és adnak másoknak. 

5. A hála csökkenti az agressziót. 

Miután a hála erősíti a szociális készségeinket, empatikusabbá, illetve nagyvonalúbbá tesz, így csökkenti az agressziót, illetve a bosszú iránti vágyunkat. 

6. A hála növeli és erősíti szociális kapcsolatainkat. 

A hála kedveltté tesz bennünket az emberek körében, növeli a szociális hálónkat, több baráti kapcsolatot, illetve minőségibb kapcsolatokat eredményez. A hála tehát javítja a barát és romantikus kapcsolataink minőségét, valamint növeli a szociális támogatás valószínűségét. Emellett új lehetőségek tárulnak fel előttünk, ha kifejezzük hálánkat a barátainknak, családunknak, kollégáinknak vagy egy teljesen idegen embernek.

7. A hála erősíti az önértékelésünket. 

A hála megélése által kevésbé hasonlítjuk össze magunkat másokkal, melynek köszönhetően a hálás emberek jobban elismerik mások teljesítményét. A hála elősegíti, hogy pozitívabban éljük meg magunkat és a velünk történteket is.

8.  A hála erősíti a mentális megküzdésünket. 

Mindannak a felismerése, illetve tudatosítása, amiért hálásak lehetünk, erősíti a rezilienciát, azaz mentális ellenállóképességünket, rugalmasságunkat, valamint segít a traumatikus élményekkel való megküzdésben.

A hála megélését elősegítő kérdések

“Minél hálásabb vagyok, annál több szépséget látok a világban .” – Mary Davis

Az alábbiakban összegyűjtöttem a blogbejegyzés elején említett kártyacsomag kérdéseit. E kérdéseket megválaszolhatjuk magunknak, segítséget jelenthetnek a hálanaplónk írásában, illetve felhasználhatjuk egyfajta kártyajátékként a családunkkal és barátainkkal. Íme a kérdések! 🙂

1. Miért vagy hálás az életedben?

2. Mi volt különleges a mai nap folyamán?

3. Írj le egy boldogan megélt pillanatot a hetedből!

4. Mi mosolyogtatott meg a mai nap folyamán?

5. Milyen ételt szeretsz? 

6. Mit szeretsz a lakóhelyeden?

7. Nevezz meg egy dalt, ami boldoggá tesz!

8. Mit szeretsz a télben?

9. Mit szeretsz a tavaszban?

10. Mit szeretsz a nyárban?

11. Mit szeretsz az őszben?

12. Kinek vagy hálás?

13. Mit köszönnél meg szívesen?

14. Sorolj fel 3 dolgot, ami ma boldoggá tett!

15. Írj le egy dolgot, amiben igazán jó vagy!

16. Mit szeretsz az otthonodban?

17. Mi nevettetett meg a mai napon?

18. Fejezd be a mondatot! A mai nap csodás volt, mivel…

19. Mit tanultál ma, amiért hálásnak érzed magad?

20. Írj le valami gyönyörűt, amit magad körül tapasztalsz!

21. Írj le egy emléket, ami örömmel tölt el!

22. Mire vagy büszke?

23. Hogyan segítettél valakinek a mai nap folyamán?

24. Írd le, hogyan kaptál segítséget a közelmúltban!

25. Mit szeretsz a családodban?

26. Írd le egy pozitív tulajdonságodat! 

27. Mit szeretsz a természetben?

28. Mit szeretsz a barátaidban?

29. Írj le egy hobbit vagy tevékenységet, ami boldoggá tesz!

30. Mi volt vicces a mai nap folyamán?

31. Nevezz meg egy ajándékot, amit valakinek adtál!

32. Ki vagy mi inspirál téged?

33. Ha kinézel az ablakon, miért vagy hálás?

34. Milyen lehetőségért vagy hálás?

35. Gondolj valami pozitívra! Mond ki hangosan!

36. Melyik hagyományért vagy hálás?

37. Milyen készségeidért vagy hálás?

38. Nevezz meg egy ízt vagy aromát, ami boldoggá tesz! 

39. Nevezz meg egy szagot vagy illatot, ami boldoggá tesz! 

40. Nevezz meg egy hangot, ami mindig boldoggá tesz! 

41. Írj le egy anyagot, amit szeretsz!

42. Írj le egy szituációt, amikor egy idegen segített neked!

43. Mi az a cél/teljesítmény, amit a közelmúltban elértél?

44. Nevezz meg egy személyt, aki tanított neked valamit!

45. Melyik könyvet szereted?

46. Írj le egy dolgot, amit minden nap teszel és amiért hálás vagy!

47. Melyik filmet szereted?

48. Mi az a dolog, amiért hálás vagy, de amit esetleg magától értetődőnek tartasz?

49. Miért vagy hálás a testednek?

50. Mely tárgyak tesznek hálássá?

+1 Írj le egy hibát, amiért utólag hálás vagy, hogy elkövetted!

Végezetül hálás vagyok mindannyiótoknak, akik érdeklődést mutattak a blogbejegyzésem iránt és vették a fáradságot, hogy végigolvassák! Jó szórakozást kívánok a hála gyakorlásában! 🙂